Rettegtem a karácsonyi szünet vége felé, hogy mi lesz, amikor minden nap egész nap nekem kell majd egyedül lennem a két gyerekkel (úgy döntöttünk, hogy a folyamatos betegségek miatt a Mogyi inkább kihagyja a bölcsit a téli hónapokban). Félelmeim teljesen alaptalannak bizonyultak. Idilli hangulatban telnek napjaim a gyerekkel. Mindkettő tündérien viselkedik, Mogyi szófogadó lett, már nem kell vele folyton veszekedni, ha be akarom pelenkázni, ha öltözni kell, vagy aludni kell menni. Többször előfordult, hogy se szó, se beszéd, elaludt a nappaliban, nekem csak be kellett vinni az ágyába. Ez eddig szinte elképzelhetetlen volt. Nagyon jól elvagyunk egész nap. Együtt is sokat játszunk, de gyakran van, hogy az egyik, vagy akár mindkettő egyszerre teljesen jól elvan egyedül. Most már lehetséges olyan, hogy a Mogyival például megnézünk egy könyvet, és közben az Emi teljesen jól el tesz-vesz egyedül.
Mogyi ráadásul már sokkal ritkábban ütlegeli a húgát, egyre többször szeretné, hogy ő is velünk játsszon. Délután egyszerre alszanak.
És ami az i-re a pont: egyik cukibb, mint a másik. Egész nap olvadozok tőlük.
Nem is hiszem el ezt a paradacsomi állapotot. Remélem, sokáig fog tartani.
Annyira jó most velük, hogy nagyon gondolkozom azon, hogy nem lesz szívem a Mogyit később sem visszaküldeni a bölcsibe.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése