2016. november 26., szombat

Adventi várás a Bazilikánál


Szombat délelőtt elmentünk a Bazilikához megnézni az adventi vásárt. 


Itt még minden szép és jó volt. A gyereke kergetőztek Apával.



De aztán Mogyinak az az ötlete támadt, hogy zsebre dugott kézzel fog futkározni. Mire nyitottam volna a számat, hogy mondjam neki, hogy ez egy nagyon rossz ötlet, már megtörtént a baj; megcsúszott, és állal a földre csattant. Az álla szétnyílt. Szerencsére volt ott egy mentőautó, és az orvos azonnal összehúzta a sebet. (Azért fotóztam le, mert tudtam, hogy utána érdekelni foga a kép.)


Adventi vásár az oviban








 


Esti mese



Orvosnál (Emi pálfordulás)


Mindkét gyerek eléggé köhög, úgyhogy elvittük őket az orvoshoz. Eddig minden látogatásunk az orvosnál úgy telt, hogy attól kezdve, hogy beléptünk a rendelőbe, addig, amíg kiléptünk onnan, mindkét gyerek teli torokból üvöltött. Emi ma nagy vidáman játszott a váróban, és előre mondta, hogy nem fog sírni. Nem annyira hittünk neki. Szegény Mogyi ilyet nem ígért, ő végig úgy ült ott, mint akit kivégzésre visznek. Amikor be kellett menni, MOogyi kezdte a szokásos műsort, Emi viszont egy sz nélkül tette, amit a doktornő mondott, és egy mukkanás nélkül hagyta, hogy megvizsgálja.

Apa unta a várakozást.


Emi viszont nagyon élvezte. Fel és alá rohangált a váróban egy kisfiúval.





Helyzetjelentés


Voltam bölcsis szülőin, ahol az derült ki, hogy az egész bölcsis csoportban Emi a legszociálisabb gyerek. A többiek egyedül, vagy maximum egy-két gyerekkel szoktak játszani, de Emi az összes gyerekkel, hol ezzel, hol azzal. Óriási meglepetés és öröm volt ezt hallani, mert néhány hónappal ezelőtt még abban sem voltunk biztosak, hogy egyáltalán be fog szokni a bölcsibe.
A gondozónő, Rita azt mesélt, hogy nagyokat szoktak nevetni rajta, mert folyton sztorizik valamit az itthoni dolgokról (pl.: "Képzeld, Rita, Apa elkapta a fosós-hányóst!").

Mogyi első rajzai


A mai napig Mogyi az össze-vissza firkán kívül nem produkált olyan rajzot, amin bármi felismerhető alakzat lett volna látható, ezért ma nagyon örültem, amikor ezeket rajzolta:

medúza


ezt nem tudom, mi


lézerkard