Végre, végre nyaraltunk egyet és hármasban is töltöttünk egy kis időt. Mogyi is nagyon élvezte.
Velence után Sóstóra mentünk. Ott voltunk vasárnaptól péntekig. Pénteken délután átmentünk a Csaniékhoz Akarattyára.
Reggeli a parton
Elfáradt
Már tud egyedül enni kanállal, de még nem csak a szájába jut a kajából.
Felfedeztünk egy közterületen álló, lakók által felépített, szuper játszóteret, ahonnan 2 nap után kiutáltak minket, mert túl korán mentünk reggel, és azt mondták, hogy nem tudnak tőlünk aludni. Azért azalatt a 2 nap alatt nagyon jókat játszottunk. :)
Zsákol (Ezt igazából nem annyira élvezte)
Így kacagott a hintában azon, hogy felugrottam, és megpördültem a tengelyem körül:
Meglátogattak minket a Papáék.
Puffad
Slagozás (ezzel vagy fél órán keresztül elvan)
Az a jó a slagozásban, hogy ha az ember megszomjazik közben, rögtön kortyolhat egy párat.
Videó (nagy nehezen kimászik a csónakból és elkezd slagozni):
A mosdókagylóban is jó pancsolni.
Videó a mosdóban való vizezésről:
Akarattyán Csaniéknál
"Szép vagy, meg szőke, meg minden, de a labdát ettől még nem adom oda!"
(A Bezerédi Strandon Kolbiék kislányával, Julcsival.)
(A Bezerédi Strandon Kolbiék kislányával, Julcsival.)
Garázsvásáron jártunk. Ritkán látni ennyi használhatatlan szir-szart egyrakáson, amiért még pénzt is kérnek.
Eszkimó puszi
Reggeli Kenesén, a Katica pékség teraszán.
Megtelt a bendő.
Retro játszótér Kenesén
Hazafelé egy igazi nagyfiú már nem hajlandó beülni a babakocsiba. Inkább sétál, és közben focizik.
Csak úgy lóbálja a kezeit séta közben. :)
Így sétál.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése