Nagyiéknál

Szerdán , szokás szerint, 4 generációs ebéd volt a (déd)Nagyiéknál.

Mogyit már érkezés előtt sikerült megkacagtatnom. Majd' megszakadt a nevetéstől, miközben parkoltam. Annyira cuki volt, hogy alig tudtam koncentrálni. Fogalmam sincs, mi tetszett neki ennyire.

Már nem görbül a szája a megilletődöttségtől érkezéskor és nagyon otthonosan mozog a Nagyiék lakásában.

(A képek minősége sajnos kriminális.)

"Azt ne edd meg!"

"Ugrálunk, mint a verebek."

Volt nagy dobolás; térden és asztalon.

 

 Végre a (nagy)Mama is megérkezett.

A történelem ismétli önmagát: ugyanazt játszotta, mint én 30 évvel ezelőtt; kivette egy kis szekrényke kulcsát a zárból és megpróbálta beledobni a szekrénybe egy lyukon keresztül. Már okosabbak voltunk, mint anno, úgyhogy kinyitottuk a szekrény zárját, mielőtt beledobta volna a bezárt szekrénybe a kulcsot.