2013. március 22., péntek

Adriéknál

Ma nagyon jó napja volt a kis Mogyorónak, egész nap álomgyerek volt. Reggel jött értünk a Zsófi meg a Lőri, és átvágtunk a dugós városon, hogy meglátogassuk az Adrit. Egy picit nyivákolt a kocsiban - még mindig nem igazán értékeli, ha akár csak egy pillanatra is megáll az autó -, de nem volt vészes. Aztán az Adriéknál végig nagyon jól elvolt, majd mikor elálmosodott, ledőltem vele a franciaágyra, kezébe adtam a kis kendőjét, és kb. 5 perc múlva már az igazak szuszogós álmát aludta (ez a teljesítmény idegen helyen valóságos csodának számít nála). Alig lehetett felkelteni 1 óra múlva, amikor indulnunk kellett, mert az Adri ment dolgozni.

A következő megállónk egy giga méretű turkálóban volt, ahol Mogyika végig egy szó nélkül tűrte a sorsát, a hordozójában kuksolt, nézelődött, a bolt túlvégébe repítette a cipőjét, lerántotta és félig-meddig megette a zokniját, meg ilyesmik. Hálából nagyon - a nagymamák szavajárásával élve - dzsesszes cuccokat vettem neki.

Hazafelé aludt egy jót a kocsiban, itthon pedig végig játszotta és végig kacagta a délutánt és az estét.





2013. március 19., kedd

Mogyi vs Zokni

Kegyetlen harc a zoknival. Győzött a nyál.


doktornénis

Ma elmentünk orvoshoz, mert eljött az ideje a következő oltásnak. Egy kicsit féltem a doktornővel való találkozástól, mert legutóbb napokig hívogattuk, hogy jöjjön ki, de nem nagyon akaródzott neki, hiába mondtuk, hogy teljesen le vagyunk betegedve mindannyian. Amikor végül kijött, kiszúrtuk a szemét 2000 Ft-tal. :)

Úgy voltam vele, hogy ha ennyit kellett könyörögni neki, akkor nem érdemel többet, de legalább a benzinjét kifizetjük. Odaértünk a rendelési idő kezdete előtt fél órával, de még így sem mi voltunk az elsők. Ráadásul a doktornő - szokás szerint - fél órát késett is. De Mogyikával nem csüggedtünk, mert szerencsére nagyon jófej volt a várakozóközönség (akik amúgy folyamatosan az orvost szapulták).

Mogyi nagyon jól elnézelődött és elflörtölgetett a mellettünk ülő 6 hónapos, dagifejű kislánnyal, Lilivel. Az orvos végül nagyon cuki volt, széles mosollyal fogadott minket. Megint teljesen el volt ájulva a Mogyitól: "Olyan gyönyörű, gusztusos ez a gyerek!", "Jaj, hát te valami gyönyörűséges baba vagy!" stb. Tegnap a védőnő is nagyon meg volt elégedve a kis pocokkal: "Nagyon szépen fejlődik ez a baba, és látszik, hogy nagyon kiegyensúlyozott." Aztán azt is hozzátette, hogy látszik, hogy nagy csibész lesz, mert még a szeme sem áll jól.

Én is így érzem. :)

Végre hazaértünk, a Mogyi pedig azonnal kidőlt (mint a rohadt nád, ahogy Csani mondaná):

A mai bejegyzéshez illő fotóink sajnos nincsenek, de szemezgettünk helyette az elmúlt néhány nap terméséből.





2013. március 16., szombat

Bevásárló körút

Ma nagy túrán voltunk: Auchan - IKEA - Tesco - Praktiker - DM ötöst hódítottuk meg. Ha engem kérdeztek, akkor kegyetlen volt, ha Mogyit, akkor csúcsszuper. Imádta a kosárban üldögélést, nézelődést, random tárgyak szigorúan ideiglenes felhasználását (megnéz - megrág - kosárhoz üt - eldob - visszakér - goto 1).


A legjobb egyértelműen a Praktikerben volt. Belehesszöltünk a közeljövőbe így:



A vezetésre mikortól kattannak rá a fiúk? A kattanás összefüggésben van azzal, hogy milyen gyerekülést használunk és már látja apát vezetni?
Mogyi esetében egyelőre okafogyott ez a kérdés, ugyanis az autóba ülés után másfél perccel ez történik:




2013. március 15., péntek

Első bejegyzés

2012.06.27.-én megszületett Hatházi Bálint (Mogyoró). 
Ez a blog az Ő kis életét, fejlődését, szórakoztató pillanatait hivatott megörökíteni.

Picit későn kezdjük ugyan, de ez a legkevésbé sem probléma, fényképek / videók ugyanis készültek eddig is... töménytelen mennyiségben.
Első postunkban hadd mutassuk meg az eddig lőtt top 10 képet a kis lurkóról.