2014. június 27., péntek

Mogyi 2 éves!


Mogyi ma 2 éves lett! 

Nagyon hamar elrepült az idő, amíg ekkorából (57 cm; 4,2 kg)


ekkora (95 cm; 16 kg) lett.


Összeszedtem, hogy hol tart most, miket szeret és nem szeret, mik a szokásai 2 évesen.

Vidam, kiegyensúlyozott, kedves, mozgékony és végtelenul cuki kisfiú. Egyfolytában mozgásban van, tesz-vesz, magyaráz.
Már szinte mindent meg lehet érteni, amit mond, ragozni is elkezdett.

Kedvenc játékai: LABDA, roller, hinta, ütő, szerszámok, iPad. A könyvek és az autók nem annyira érdeklik. Ha ezt  a postot 1 héttel előbb írom, még az állt volna benne, hogy hiába vettük neki azt a sok Duplot karácsonyra, soha nem játszik velük, de kb. 1 hete, amikor a Mamával építettek belőle valamit, újra elkezdett vele játszani, és azóta minden nap építeni kell (általában csúszdát és lépcsőt).

Imád szerelni, csavarozni, létrázni, állandóan meg akarja kaparintani a kalapácsot. A szerepjátékokat nagyons szereti, amiket a plüssállataival és a Duplo figurákkal játszunk.

A rollert gyönyörűen hajtja, könnyedén, szinte légiesen suhan vele.

A labdával nagyon ügyes, olyan kapáslövéseket lő pontosan a lábamra, hogy csak na. Én meg megszégyenülök, amikor próbálom visszalőni, és még csak megközelítőleg sem tudok olyan pontosan célozni, mint ő, annak ellenére sem, hogy én megállítomj a labdát mielőtt lövök, és próbálok vele célozni.

IPaden a kedvenc videói: Mr. Bean (uszodás és evőversenyes rész), Alma együttes: Ma van a szülinapom ("Pompompom"), Bogyó es Babóca, Füles mackó, TV Maci. 

Kedvenc tárgya továbbra is a rongyi, amivel alszik, amit mindenhova vinni kell, és ami mindig megnyugtatja, ha sír.
A hajnyírást, hajmosást enyhén szólva utálja, mindkettő közben végig teli torokból bömböl.
Az kocsiban utazást jól bírja, sőt szereti. Nézelődik és mindent kommentál, amit lát.

Napirendje: 7 körül kel, kiabál nekünk az ágyból, aztán átvisszük a mi ágyunkba. Ott még ejtőzik velünk egy picit, majd kéri a tápszert és az iPadet. Ezután még odajön velünk reggelizni, és harap egy-két falatot a lekváros kenyerünkből. Aztán készülődés, majd játszóterezés kb. f12-ig. A játszótéren homokozik, hintázik, rollerezik, labdázik. motorozik leginkább. Utána haza, alvás, aztán ebéd, és délután újra játszótér estig. A Peti munkából odajön a játszótérre, és együtt jövünk haza. Vacsi, fürdés, játék, és fél 10 körül alvás.

Fürdeni általában nem akar menni, de ha már bent van a vízben, gyakran nem lehet kirángatni. De előfordul olyan is, hogy nagyon szeretne fürdeni, de utána 2 perc múlva mindenáron ki akar szállni. Fürdés után leggyakrabban a kanapén és a kanapéról ugrál, vagy letelepszik egy kicsit iPadezni.

Este fél 10 körül alszik el mostanában. Fektetéskor oda kell telepedni valamelyikünknek az ágya mellé, és a Micimackót ("Brumbrum"-ot) énekelni, amíg el nem alszik. Néha az Egyszer egy királyfi is megfelel, vagy az, ha elmeséljük a napját.

A 3-4 évesekre való, 92-98-as ruhák jók rá. Még mindig husis, de a pocakja már megy lejebb.


A pelenkázást nem szereti, gyakran ellenkezik. A szobatisztaság pedig még nagyon messze van. A bilire ülésről hallani sem akar, és csak akkor szól, hogy kakilt, ha épp jön a foga, mert olyankor csípi a fenekét a kaki.

Emivel nem nagyon törődik, néha féltékenykedik csak szerencsére.

Jó evő, nem válogatós. Kedvencei: banán, eper, mazsola, tej, mozarella, camambert, gombóc, rudi.

Nagyon boldog szülinapot a mi kis ünnepeltünknek!


2014. június 25., szerda

Fejek

A "Mogyi fejek" c. kép mintájára elkészült az "Emi fejek" is.

Emi fejek


Mogyi fejek