2013. augusztus 29., csütörtök

Barnival a H&M-ben

Ma akciós kuponjainkkal ellátogattunk a H&M-be (Eszti, Barni, Mogyi, én).
Mogyi egy idő után nem tűrte a babakocsit, úgyhogy muszáj volt kivennem. Amíg az Esztivel sapkákat válogattunk nekik (nagyon cuki macifüleset választottunk), azt vettük észre, hogy Mogyi masszázsban részesíti Barnit: először talp, majd később fejmasszázst adott neki. :)


Ortopédián voltunk a Heim Pálban, majd itthon folytatta a délelőtti pörgést

A Heim Pál Ortopédián az ajtók színe olyan volt, mint valami színskála. Nagyon jól nézett ki. Ha még valamivel - például néhány képpel - feldobták volna a folyosókat, katalógusba illő lett volna a látvány. 


Az ortopédiára (ahova 3 hónappal ezelőtt jelentekztünk be, így sikerült mára időpontot kapnunk) egyébként csak azért kellett mennünk, mert szokás megnézetni a gyerekeket, miután elkezdenek járni, hogy minden ok-e. Mogyinál szerencsére mindent rendben találtak. Ezt írták a papírjára: "Kornak megfelelő lábak és járás. Szabad stabil csípők."

Várakozás közben autóval brümmögött, vizsgálgatta a kávé- és csokiautomatákat, és barátkozott a többi várakozóval.


Hazaértünk. Ezen a képen fáradtnak tűnik, de ez csak a látszat...


Délután semmit nem aludt, mégsem fáradt ki estére. A következő képek fél 9 után készültek (normális esetben 8-kor szokott lefeküdni). Rohangált, pakolt, egy percre meg nem állt.



2013. augusztus 25., vasárnap

Rajzol

Felállítottuk az Esztertől örökölt kis asztalt és székeket. Azonnal leült és elkezdett rajzolgatni.
(Tudom, hogy kicsit sok képet tettem fel, de annyira tetszik mindegyik, hogy ennél jobban nem tudtam csökkenteni a mennyiséget.)


"Hmm. Melyik színt válasszam?"


"A narancssárga jó lesz."




"Ezt nagyon élvezem!"



IKEA



   

Újabb 1 hét Balaton




Itt már olyan nagyfiús.


Kukkol


  




Végre rájött, hogy kell hajtani a kismotort.


@Galérius

Találós kérdés: Ki néz úgy a képen, mint egy retardált? Igen, én. :)


A bukósisakjával kb. fél órán keresztül elvolt.



 

Siófok, Jókai Park


A háttérben a meglepetés vendégek... :)








2013. augusztus 17., szombat